Távoli kolóniák, messzi világok mellé

június 3rd, 2016 |

Tavoli_koloniak_címlap_02A Falak mögött a világ és a 2045 – Harminc év múlva mellé egyaránt írtam ide a blogomra egy kis anyagot, amelyben szerkesztőként szóltam pár szót a kötet összeállításáról, a munkáról és az érzéseimről. Most sem teszek másképpen, egyrészt mert legyen akkor már hagyomány, másrészt meg hátha érdekel valakit.

Nem könnyű antológiát szerkeszteni (senki nem is mondta, hogy az, teszem hozzá). Nem csak azért, mert hihetetlen anyagot kell összefogni, és sajnos mindig megbánthat akaratlanul is az ember egy-egy írókollégát vagy régi barátot, ha éppen nem kerül be valamely oknál fogva, hanem azért is, mert ez nem automatikusan úgy működik, hogy kapok X anyagot, amiket aztán korrektúrázunk és hajrá, hadd szóljon. Nem, a születő novellák formálódó, gyúrható anyagok, és bizony, a szerzőnek és a szerkesztőnek néha keményen meg kell dolgozni a végeredményért.

Kemény munkával formálódott ki ez a kötet. Jó pár novella átíródott, mások nem kerültek be… Egy esetben teljességgel engem terhel a felelősség, mert Csikász Lajosnak “távoli világok” címet mondtam kolóniák helyett (még ma is távoli világokat mondok néha, egyszerűen beleégett így az agyamba ez a szókapcsolat), így távoli világos novellát kaptam. Bocsánat Lajos, pedig úgy örültem, hogy sikerült visszacsábítanom téged az irodalom sci-fis oldalára… Megesett, hogy a szerzők csúsztak el a témával, de bizony egy alapvetően jó írás azért maradt ki, mert nem illett a többi közé. Ezt persze a szerkesztő-ember csak akkor látja át, amikor a novellák már összeálltak… így a szerző is csak a végén tudja meg a rossz hírt.

tavoli_koloniak_tartalomSzóval nem könnyű. És a 2045-tel ellentétben, ahol érdekes módon az írók nagy része hazai témákat pedzegetett, most a “távoli kolóniák” kicsit széttartott. Értem ezalatt azt, hogy filozofikus írások és military SF került egymás mellé. Kalandos történet a klasszikus témájú, elgondolkodtató novella mellé.

Összefogni ennyi féle és fajta írást, elég fejfájást okozott, de remélem, az olvasóknak azért kikerekedik egyfajta összkép. Lazán, humorosan indítunk (Antal József), és egy hangulatos tárcanovellával köszönünk el (Képes Gábor). A köztes novellákat két blokkba fogtam össze, úgymint “Új világok hódítói” és a “A túlélés ára”. Tehát valami felé tartunk, és valamiért küzdünk…

Pár gondolatot megfogalmaztam a szerkesztői előszóban. És rájöttem, hogy szeretek előszavakat írni. Hálás dolog. Kiváltképpen jóérzés, ha ennyi jó írás elé kell megtennem.

Pár szót a címlapról is: Scott Richard képe nem az első, de nem is a második választásunk volt, megeshet tehát, hogy szembejön a neten egy másik címlap, Távoli kolóniák felirattal és a kiadó logójával. Ne vezessen félre senkit. A 2045 – Harminc év múlva borítójával Sallai Peti elég magasra tette a mércét, idén elég sokat válogattunk…

Mindezzel együtt remélem, tetszeni fog az idei kötet is… És csak jelzem: gondolkodunk a következőn.

 

 


Kis Monas-történet

május 24th, 2016 |

ajtok_es_atjarokMonas apó közel áll a szívemhez, mert bár a mackótermetű varázsló kissé cinikus, emberkerülő és mogorva természetű, ezen kívül gyorsan felidegesíti magát, és hajlamos olyankor erőszakhoz folyamodni, valahol mégis a szíve mélyén csak nekiindul megmenteni a világokat – szóval ott segít, ahol tud. Tíz sztorit írtam a kilencvenes években Monas apóval, és most végre megszületett a tizenegyedik: Az ezer ajtó háza címen. Megjelenés az Ünnepi Könyvhéten, kiadja a Főnix kiadó az Ajtók és átjárók kötetben.

Rövid visszatekintés következik…

Amikor több mint húsz éve kitaláltam Monas apó karakterét, konkrétan a Bessenyei György Tanárképző Főiskola filozófia tanszékének egy tanáráról mintáztam. A tanár úr persze korántsem volt ilyen mogorva, és nem pipázott, de kedveltem a cinikus, visszafogott humorát. Pocakos volt, körszakállas, és előszeretettel tépkedte a szakállát, amikor gondolkodott. Azóta halálba itta magát..

A Cherubion akkortájt indította fantasy-antológiáit, és Nemes Pisti szólt, írjak valamit a következőbe. Fogalmam sem volt, hogy mit, nem igazán kedveltem ugyanis a fantasyt. Igazi sci-fi rajongó voltam, mágusok, elfek, orkok, trollok… ilyen lények nem igazán ragadtak meg. Ezért történhetett az, hogy az első sztori a klasszikus sablonelemek kiforgatásával jött létre – szinte paródiaként. A Gonosz elrabolt egy nőt és megkaparintott egy nagy hatalmú gyémántot. Mit kell tennie Monas apónak? Megszereznie a gyémántot, megmenteni a gonoszt, és megölni a nőt…

Így kezdődött. A folytatás is kissé parodisztikus. A történetekben mindig megjelenek én (az író), aki álmokat lát és az alapján hoz feladatot a hegyi házacskájában élő mackótermetű varázslónak. Monas apónak lényegében isteni hatalma van, és hogy egy ilyen hatalom birtokában sincs könnyű dolga, az annak köszönhető, hogy a feladat mindig pont az ellentéte annak, amit logikusan elgondolunk. Egy tengeri kígyó megtámadja a part menti városokat, és rengeteg az áldozata. Ez a kígyó három tojást rakott. Mi más lenne a feladat, minthogy megvédeni a tojásokat azoktól, akik el akarják pusztítani őket?

Vagy érthetetlen a küldetés. “Az Út menés, /A Tett tevés / Az nem kevés, ha mész az út.” Aláírás. Micimackó (az idézet ugyanis a Micimackó és a Taóból van). Monas apó áll az erdő közepén, és azon töpreng, mit kell tennie. Illetve megfogadja, hogy leveri a két lábáról ezt a Micimackót, akárki is legyen az.

Az eddig megjelent tíz küldetés során többek között megjár szerepjáték-világokat, megnevel egy bunkó barbárt, és a végén szkafandert öltve sétál egy idegen bolygó felszínén, illetve felcsatlakozik az ork virtualitásba. Bírja a gyűrődést.

Monas apó kalandjai akkor értek véget, amikor a Kalandor kiadónál kezdtem dolgozni, és többé nem jelentem meg a Cherubion antológiáiban. 2007 körül felmerült ugyan, hogy írok új történeteket, és azokkal kiegészítve megjelenhet Monas apó összes kalandja egy kötetben, csak aztán beütött a gazdasági válság, és a kiadó, amellyel tárgyaltam, megingott. A terv terv maradt.

Most azonban megszületett egy új történet a mackótermetű varázslóval. Ebben szakítottam egy hagyománnyal: az eddigi novellák címei mind egyszavasak. Most úgy gondoltam, ideje váltani. Minden más azonban a régi. Monas apó leginkább. Ő semmit nem változott.


Párhuzamos világok

május 23rd, 2016 |

csillagfenyszovok_cimlap_veglegesAz Ünnepi Könyvhétre két új regényemet is nyomdába adjuk, ezek előkészítésén dolgozom. Nem lehet őket egymás mellé tenni, mert az egyik egy tizenhárom éves kislány apakereséséről szól mágikus világokon át, a másik pedig egy százezreket megölő vírus előállításáról. Dorka története mesés és (szerintem) megható, Gábor története rémisztő és mellbevágó. A Csillagfényszövőknek számomra minden mondata lebeg, a Pokolhuroknak minden mondata karcol és sikít.

Mégis, a minap eretnek gondolat fordult meg a fejemben. Mindkét regénynek van egy jelenete, amely a Margitszigeten játszódik.

   “A híd közepénél lefordultak a Margitszigetre, és pár lépés után, a forgalom zajából kiszakadva meghallották a szökőkút zenéjét. A jó idő rengeteg embert kicsalt Budapest zöld szívébe, a sziget kikövezett partján sokan napoztak, a fák alatt még többen hűsöltek, a szökőkút körül többnyire fiatalok, akik nem bánták, ha a játékos szél fordultában telehinti fejüket és vállukat vízpermettel. Hiába kerülték ki, ők is kaptak egy adagot, Mirjam visongott a boldogságtól és közelebb akart menni, de Éva elhúzta, elcsalta egy jégkrém ígéretével.
   A jégkrémet egy kis árusnál vették meg, aki színes napernyője alatt üldögélt és egy újságot olvasgatott, néha pedig nagy ingerülten el-elhessentette maga elől a nyárfamagok kavargó tömegét. Dorka epres tölcséreset kért és azt kapott, míg Mirjam jeges nyalókát. Még Éva is meglepte magát egy mogyorós-csokis fagyival, majd leültek egy padra, hogy kényelmesen elnyalhassák. Mirjam azonban nem nyughatott, és kihúzta az anyját a fűre, a sárgálló pitypangok közé.
   Dorka egyedül maradt a padon. Lassan ette a fagyit, és nézte a pázsiton játszó húgát.” (Csillagfényszövők)

pokolhurok_cimlap_vegleges   “A Margitszigeten ültünk a fűben, és a napsütést élveztük. Azt hiszem, Andi ötlete volt, hogy ide kijöjjünk. Egy kis büfékocsinál vettünk három sört, kibontottuk, és néztük, ahogy Budapest ráérő lakossága hogyan napozik, randizik, kutyázik vagy játszik a város Dunától ölelt, legnagyobb zöld területén. Nem volt valami túlzottan izgalmas program. Hiányzott a munka, mentem volna vissza L. A.-be, de úgy vettem meg a repjegyem, hogy legyen egy egész hetem Magyarországon. Most már fogalmam sem volt, hogy minek.
   – Van estére programod? – kérdezte Andi hirtelen.” (Pokolhurok)

Eretnek a gondolat, hogy Dorka ott ül és fagyit nyal, miközben Gábor, Andi és Bence söröznek a fűben?

Persze ez sosem történik meg… mert abban a világban, ahol Dorka él, ott nincs helye Gáboroknak. Szerencsére.

 


A Csillagfényszövők mögött

május 5th, 2016 |

Két évig ült a “fiókomban” a Csillagfényszövők szövege, amely most a Főnix kiadónál végre napvilágot fog látni a Könyvhéten. Az ok egyszerű: félrelőttem vele. A Kolibrinek túl komoly volt, azt tanácsolták, egyszerűsítsem a mondatokat és húzzak a szövegből. A Könyvmolyképző nem akart rizikózni vele, nem tudták, kinek is szól… Én úgy küldtem el a kiadóknak, mint meseregényt. A visszajelzésekből jöttem rá, hogy ez bizony nem gyerekeknek szól, mármint nem a 14 alatti korosztálynak. Mese, de mint a Narnia krónikái

Csillagfenyszovok_boritokep1500

Már a regény születése is furcsa volt. Egy találkozón kértem Németh Attilát, mondjon két szót és írok belőle egy regényt. Szerintem Attila ki akart szúrni velem, amikor azt mondta, hogy “csillagfényszövők és dombfelhordók”. Hogy ebből hogyan lett egy tizenhárom éves, Dorka nevű kislány apakeresése egy mágikus világban, nem tudom. illetve tudat alatt igen… ott lehet magyarázat. Amikor nekiültem, valóban tíz éveseknek szerettem volna egy történetet elmesélni, de annyira belefeledkeztem magába a mesélés hangulatába, hogy jóval komolyabb szöveg született a tervezettnél. A végén pedig képpé szerveződő oldalak és háromszín nyomás.

De most kész a címlap is. Baracsi Gabriella munkája. A szöveg tördelésével Hertelendy Anna fog bajlódni, ha csuklani fogok, tudom, hogy már dolgozik… És remélem, hogy a Könyvhéten tényleg kézbe foghatjuk Dorka kalandjait.


száz és száz sirály

december 1st, 2015 |

száz és száz sirály
ül a Duna ködén
homályban az éjjel
a holdnak fehér körén
cserreg és locsog mind
hess madár


Fekete mise: Johnny és Benedict

november 6th, 2015 |

fekete_mise_ deppÍgéretes szereposztással érkezik a mozikba a Scott Cooper rendezte Fekete mise című megtörtént események ihlette gengszterfilm, amely a bostoni ír maffia felemelkedésének és bukásának két évtizedét mutatja be 1975-től kezdődően. Mert ki ne lenne kíváncsi Johnny Depp és Benedict Cumberbatch párosára? (A film a nyitóhétvégén hozta is a papírformát 23,4 millió dolláros nyitással.)

Az igaz történet alapján összehozott sztori központjában James “Whitey” Bulger áll, aki piti, kisstílű maffiavezérként irányítja a hhozzá tartozó embereket. Whitey megjárta a börtönt és egy kicsit szociopata. Ügyes fickó, ám az ír maffia térnyeréséhez az FBI is kell, akik annyira le akarják buktatni a Cosa Nostrát Bostonban, hogy ezért még az írekkel is szövetkeznek. És miután az akciót irányító ügynök, John Connolly (a szerepben Joel Edgerton) Whitey Bulger gyerekkori haverja, így a kapcsolat messzebbre visz egy kicsit a kelleténél. A helyzet pikantériáját az adja még, hogy Whitey öccse a szenátusban ül, tehát elég magasra eljutott a politikai életben.

fekete_mise_ cumberbatchA színészek hozzák, amit elvárunk tőlük (és az nem kevés), a film hangulata pedig kellőképpen nyomasztó. Bemutatja, hogy az amúgy fiúnak, testvérnek, férjnek “jó gyerek” Whitey hogyan veszti el pozitív kapcsolatait a világgal (gyermekét, feleségét, anyját), és lesz rajta úrrá egyre jobban a paranoiája, és öl meg mindenkit, akiről csak hiszi, hogy árulója lehet… Bemutatja, hogy Connolly ügynök hogyan süllyed egyre mélyebbre az ügybe, és a cél szentesíti az eszközt gondolata hogyan csinál belőle is bűnöst. A gyilkosságok kellőképpen nyersek és érzelemmentesek (mint említettem, a film igaz történet alapján íródott) – amik különösen gyomorforgatóvá teszik őket.

Komor mozi, amelynek egyetlen problémája az életrajzi filmek problémája: nincsenek a sztoriban igazi tetőpontok. Vannak csúcsok, fordulatok, de igazi tetőpont nincs. És nincs a főhősünknek megfelelő ellenfele, mert az olasz maffia bizony csak fotókon túnik fel és a Kevin Bacon alakította FBI főnököt sem látjuk az irodáján kívül. Whitey Bulger tetteinek, ténylegesen húsz hosszú évének, nincs igazából következménye egészen a film legvégéig. Ám ezzel együtt is, merem ajánlani a Fekete misét mindenkinek, aki szereti ezeket a színészeket, a gengszterfilmeket vagy éppen a mozi élményét. Megéri megnézni.


Az ételművész – kötelező mozi vacsora előtt

október 20th, 2015 |

etelmuvesz_bradley_cooperBradley Coopert szeretjük, ránézésre jó fej és egyre jobb színész. Személy szerint én enni is szeretek, kedvelem a finom és jól kinéző ételeket – ez nem meglepetés a blogom olvasóinak, a Lucullusos vacsorákról jó néhányszor írtam már. Nem kevésbé kedvelem a gasztromozikat is, úgymint A séfet vagy a romantikus színezetű Ízlések és pofonokat, de az egyik legjobb filmnek tartom A szakács, a tolvaj és a szeretője című Greenaway mozit is. Szóval minden adott ahhoz, hogy Az ételművész (Burnt) című film is tetszék.

És nagyon bejött. A főszereplő Adam Jones egyrészt egy zseniális mesterszakács, másrészt oltári seggfej, Párizsban tönkretette a szerettei és a társai életét egyaránt. A drog, a pia és a nők mámorában lényegében mindent szétvert maga körül, majd lelépett, nem kis adósságot hagyva maga mögött a helyi drogbárónál. New Orleansba ment, ahol vezeklésként arra ítélte magát, hogy megpucoljon egymillió osztrigát. A film azon a napon kezdődik, amikor eléri ezt a számot, akkor leveszi magáról a kötényt, kilép az étterem ajtaján és visszatér Európába – konkrétan Londonba -, hogy újra kezdje az életét és elérje harmadik Michelin-csillagát.

Nem könnyű azonban megszabadulni a múlttól, de legfőképpen nehéz azt látni, hogy milyen sebeket okoztál hajdanán. Adam továbbra is ügyesen játszik az emberek érzelmi húrjain, ám ezt most teljes józansággal azért teszi, hogy bizonyítson, elérje legfőbb vágyát. Ennek azonban még mindig önmaga a legfőbb akadálya, megalkuvást nem ismerő maximalizmusa, és hogy nem tud senkiben bízni.

etelmuvesz_bradley_cooper_burnt

Az ételművészben Bradley Cooper kiteljesedik, tökéletesen formázza meg az alkoholista, makacs, egyszerre gyűlölni és szeretnivaló seggfejet. Mellette egy nyúlfarknyi szerep erejéig feltűnik Uma Thurman, és párszor Emma Tompson is. A női főszerepet játszó Sienna Miller is hitelesen hozza az Adam Jones mellé teremtett karaktert. A remek színészekkel együtt a történetre sem lehet panasz (nincs túlnyújtva, túlpörgetve és mind logikailag, mind érzelmileg hihető és átélhető), sem a képkockák által megteremtett hangulatra: egyszerűen beszippantanak a vásznon látható mesébe.

A film bepillantást nyújt az éttermek nyüzsgő és őrült konyhai világába, ahol igazi ételcsodák láthatók, már csak a szemnek is gyönyörűek. Sodró, pörgő, ámulatba ejt és elvarázsol. A karakterek minden hibájuk ellenére szerethetők, és persze ahogy a küzdelmüket nyomon követjük, velük együtt drukkolunk a Michelin-csillagért. Nem romantikus mozi, bár van benne romantikus szál is, nem krimi, bár a drogdíler elküldi az embereit Adamért, hanem ízíg-illatig gasztromozi.


Egy mocskos világ: Sicario – A bérgyilkos

október 15th, 2015 |

Sicario_bergyilkosCiudad Juarez bizonyos tekintetben messzebb van tőlünk, mint a Mars: lefejezett emberek lógnak a hídról, minden órában lövöldöznek, robbantanak. Az emberélet semmit nem ér. Nehezebb ott a túlélés, mint a vörös bolygó lényegében légkör nélküli felszínén. Ciudad Juarez mocskos, rohadt egy hely, ahol az ember nem tudja megőrizni sem az illúzióit, sem az emberségét… A film alatt az járt a fejemben, hogy ha csak egy része igaz a hátteret alkotó világnak, akkor nem érdemeljük ki a civilizált szót. És attól tartok, hogy nem csak egy kis része igaz.

A Sicario – A bérgyilkos lassan építkező, felkavaró alkotás. Pontosan azért, mert igaz lehetne. A drogkartellek fokozatosan nyomulnak be az USA területére és egyre kegyetlenebbek. Az FBI tehetetlen, a nyomozások sehova nem vezetnek, az igazi felelősök luxusban élnek akár a határnak ezen az oldalán, akár a másikon. Ekkor jön egy CIA-s csapat, akik a kartell fejét akarják elkapni, és persze nem teljesen jogszerű eszközökkel. Ehhez azonban egy FBI-osra is szükségük van, valakire, aki terepen is mozgott: ő lesz Kate Macer (Emily Blunt), és kell még valaki, aki ért a gyilkosságokhoz… Benicio del Toro játssza ezt az embert.

A filmben a Mexikó-USA határvonal mint egy idegen világ jelenik meg. Távoli, kietlen, kegyetlen vidék… maga a táj is gyilkos. A képek nyersen csodásak és riasztóak. A film aláfestő zenéje és zene nélkülisége ugyanezt a lepusztult egyszerűséget hozza, itt nincs miben gyönyörködni, nincs emberség, nincs öröm és boldogság. A halál mindennapos. Ezt az érzést Denis Villeneuve kanadai rendező tökéletesen kihozza a moziból, és beülteti a néző szívébe. Nem tetszett… Nagyon nem tetszett, hogy ezt érzem.

sicario2

Nem kellenek a sallangok, nem kellenek a bonyolult jellemek sem: a szereplők nem igazán dimenzionáltak… de ez az egyszerűség, kétdimenziós letisztultság is elfogadható, mert az “ölj vagy megölnek” törvénye sem igényel többet. A végén úgy sincs menekülés, aki ebbe a mocsokba lemerült, örökre nyomorult marad. A film erősen rátelepszik az ember lelkére, aki beül rá, készüljön úgy, hogy utána ki tudja mosni a fejéből valami könnyed programmal… ami más, ami élet.

 


Hétvége sok íróval

október 14th, 2015 |

tiszakecskeRemek hétvégén vagyok túl: pénteken Tiszakécskén volt szerencsém F. Tóth Benedek barátomat és Nélküled a jövő című kötetét bemutatni a Tiszakécskei Könyvtárban, azután pedig szombaton Debrecenben a DEbook eseményén beszéltem én magam is írói munkásságom bizonyos momentumairól.

Visszatérve az első eseményre, nem is nagyon kellett bemutatni Benedeket Tiszakécskén, hiszen ott nőtt fel, igaz, akkor még Tibor keresztnév alatt. Amikor odaértünk, láthattam az autóbalesete helyét (Hat óra húsz című novella, megjelent: Mellékhatás kötetben), láttam az utcát, melynek végén a házuk állt, és persze hallhattam történeteket a kocsiban a gyerekkorából. A könyvtár persze tele volt, mint kiderült, még sosem látott családtagok is eljöttek, de ott volt Benedek tanárnője, gyerekkori barátaiból, katonatársaiból is. Ilyen nézőközönség mellett élmény a beszélgetés: nem maradhattak el a régi élmények, a gyerekkor felidézése sem. Ezzel együtt Benedek beszélt az íráshoz fűződő viszonyáról, emberekről, olvasmányokról és saját írásokról… Jó volt, na, hallgatni, még én is megtudtam sok új dolgot.

Ezt követően Tiszakécskéről Debrecenbe vitt bennünket a vonat, és a péntek estét már ott is tölthettük a Szent József Kollégium egy lányszobájában… Szép kis hely, hangulatos, közel a Benedek Elek Könyvtárhoz, amely helyet adott a DEbooknak.

sheenardSzombaton aztán sok-sok ismerőssel találkozhattam (amit sajnálok, hogy Nemes Istvánnal pont nem). Éppen akkor értünk oda, amikor  Kopócs Jani Mickey Longot faggatta a Mysterious Universe-ről. Megerősödött bennem, hogy ideje lenne már ismét összeállítani egy novelláskötetet.

Aztán én jöttem, Jani kérdezett mindenfélét, győztem rá válaszolni. Kiveséztük a történelmi regények témáját (egészen addig, míg meg nem érkezett Urbánszky Laci), a sci-fire már nem is jutott idő – így is túl sokat beszéltem. Utánam Bukros Zsolti ült a székbe… A napot szervező Kiss Tamás elmesélte nekem, hogy a célja az eseménnyel távoli, szeretne egy kreatív írócsapatot összeszervezni. Ezzel együtt én is köszönöm a Goldbooknak a nap támogatását.

A szombat a Belgában ért véget, remek ételek, italok és beszélgetőtársak mellett. Pihenés: vasárnap, immár itthon, Budapesten. Ki kellett aludni a pihenést…


Négykezes százezer

augusztus 31st, 2015 |

Alakul. Régen írtam új Mysterious Universe regényt, és kellett egy kis idő, mire ráhangolódtam York Ketchikan lelkivilágára, de végül csak beindult a sztori. Összeállt a kép, és meglódult a történet. Augusztus utolsó napjára elértem a százezredik karaktert, és itt már vége a szép napoknak, York belelendült. Még a leamortizált bolygók száma nem ismert, de ahogy kinéz, nem áll meg kettőnél 🙂

 

A kép csak illusztrácio, nem címlap... Jonas De Ro festménye.

A kép csak illusztrácio, nem címlap… Jonas De Ro festménye.


Új hírek a MU háza tájáról

augusztus 24th, 2015 |

DSCN1085Remek volt ez a nyár: úgy tűnik a Mysterious Universe sorozat új lendületet kapott a kiadójától. A Tuan kiadó, amely az elmúlt években MU-könyveket csepegtetett a könyvpiac sci-fis szegmensébe, most magasabb sebességre szeretne kapcsolni. Ennek első jeleként kiadta Harrison Fawcettől az erőteljesen átdolgozott Ópiumkeringőt, és idén jön még az Aranypiramis is. Fawcett megígérte a Hosszú út a trónig, baby megírását – ezt hiszem, ha látom… én tíz éve próbálom kiimádkozni belőle. De azért remélem, hogy végre az is megszületik.

Shaw barátunkkal párhuzamosan alakul Ketchikan története is: augusztusban befejeztem egy régi regény javítását – tehát jövő tavasszal újrakiadás várható egy régebbi, mára már alig fellelhető kötetből. De még előtte jön valami új: a Négykezes plazmára és energiavetőkre immár ‘íródik”. A sztori a tavalyi tervekhez képest kicsit változott, ez lesz Ketchikan első története, ebben még csak 23 éves, és javában dúl a gilleth-mutáns háború. Terveim szerint a kötet elkészül idén ősszel, hogy 2016 első MU-kötete lehessen.

Örömmel jelentem be, hogy ezzel párhuzamosan egy MU-szerepjáték is készülődik, ennek megjelenését egyelőre nem látjuk, de reméljük a legjobbakat. Szóval, ha minden igaz, 2016 során végre négy Mysterious Universe regény kerül a könyvesboltok polcaira.

(A mellékelt kép illusztráció, állítólag a szerzőket tartalmazza)


Azért örültem

június 27th, 2015 |

Ma hajnalban álmomban az egész emberiséget kipusztította egy katasztrófa. Értelemszerűen én is meghaltam.

Egy kis boltocskába léptem be, amolyan lapos, fabódé szerű, ami belülről nagyobbnak tűnik, zsúfolt árukészlettel. A tulaj a lábát lóbálta egy asztalon ülve és két vevővel beszélgetett ráérősen. Alig két lépés után az utcafront üvege kéken-fényesen megcsillant mögöttem, és én visszanéztem. Az ablakon túl hegynyi vízhullám közeledett, négy-öt kilométer magas. Tudtam, hogy vége mindennek, nem csak itt, de mindenhol, az egész Földön.

Akkor a tulaj felé fordulva összegeztem két mondatban az életet és elbúcsúztam. Ennél jobban talán nem tudnám megfogalmazni az élet nagyszerűségét és az elkerülhetetlent együtt. Azt mondtam: “Azért örültem.”

…és meghaltunk.